Volt már pár kocsi a birtokomban, de kevés olyan volt, mint a Skoda 1000MB-m, kalandosan indult a kapcsolatunk, mert én nem is akartam elmenni az emberhez akinél volt, és teljesen véletlenül mentünk be a garázsba is ahol állt 20évig.
Nagy nehezen megegyeztem az emberrel, és kaptam mellé egy 1303-as bogarat is, ami 1996 óta állt a fészerben, csak mellékesen 2010-et írtunk akkor.
Megfogott a skoda eredetisége, és a patinája, de egy kedves ismerősöm beleszeretett, és addig-addig szekált amíg elcseréltem vele.
Majd eltelt 1,5 év, és szolt....-lehet eladnám a Skodát, kb 5perc múlva már ismét boldog 1000MB tulaj voltam.
De végül ismét megváltam tőle, múlthét pénteken el is költözött Székesfehérvárra.
Csináltam pár képet róla még utoljára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése